Rendeltem vitaminokat. 3 vagy 4 napja kezdtem el szedni. Lombik alatt eddig is szedtem "terhes" vitamint, de ugy gondoltam adok az erzesnek, es kulon-kulon mindenbol tobbet juttatok be. Vettem C+Zinc, D, E vitamint. Folsavam amugyis van itthon azt eddig is szedtem folyamatosan, meg magnesiumot is veszek be neha-neha / lehet azt is kellene minden nap?
Csutortokon konzultáció. Terv a kovetkezo: kikérdezni a dokit milyen vizsgálatokat lehetne még megcsináltatni- itt megjegyzem nekem itt a lapar/ hysteroscopy + hormonsorok tobb hónapon keresztul + férj vizsgálatán kivul más nem volt. Azt mondták mindig semmi nem indokolja a további vizsgálatokat. Ebben a kapitalista úristen országban meg nincs olyan hogy akkor sarkon fordulok és kilincselek másik orvosnál / illetve van magán doki itt is, de abba nem mélyulok bele hogy mibe kerul, legyen elég annyi hogy egy ultrahang kb 35000 ft-ra rúg... De mondjuk amúgysem akarom meghulyíteni sem magam ezzel. Rákérdezek csutortokon inzulin rezisztencia és társaira ha nem a válasz, akkor nem eroltetem.
Megbeszéltuk a férjemmel ha nem sikerul a 3-ik és egyben utolsó támogatott lombikunk, akkor elindítjuk az orokbefogadást. Mert az mondjuk korfuggo hogy mekkora gyermeket kaphatunk, és azért jó lenne minél fiatalabbat, konnyebb neki-nekik is a megszokás :)
Aztán vagy lesz egyszer saját gyermek vagy nem, ezt nem tudhatjuk elore.
Lehet úgy tunik, de nem-nem adtam fel. Csak éppen megpróbálok realista lenni,és a napokban komolyan elgondolkoztam azon hogy most nekem ezért tényleg harcolni kell? Tényleg???? Miért? Mindenért harcoltam korábban is, nem hullott semmi az olembe. De most elhatároztam hogy addig csináljuk amíg tudjuk ép ésszel, nem leszek hajlandó/ férj sem- ebbe belehulyulni,és további éveken keresztul ekorul alakítani az életemet.
Most éppen házvételen gondolkozunk/tervezgetunk- persze nem jovohéten, de úgy 1 éven belul megvalósítható lesz.
Szóval úgy gondolom hogy mégegyszer nekifutunk, ha nem sikerul, akkor johet az orokbe-gyermek és nagyon-nagyon fogjuk ot is szeretni :)
Érdekes, de megint elkezdtem azon toprengeni miért vágyok én annyira Anya lenni, ha egyszer azt sem tudom milyen érzés lesz? Azt sem tudom képes vagyok-e rá, stb......
Nah majd a 3ik lombik után kiderul milyen érzés vagy így, vagy meg úgy .....
Annyira magamra ismertem az írásodban! Minden tiszteletem és elismerésem azoké, akik 5-8-10 éveket várnak a babára, küzdenek, rengeteg kezelésen, vizsgálaton, műtéten és miegymáson túl sem adják fel. Én ezt nem tudnám és őszintén szólva nem is akarom csinálni. Ez nem feladás vagy beletörődés szerintem... Mi lassan 2 éve várjuk a babánkat, most kezdjük a meddőségi centrumos köröket futni, biztosan sokmindent nem is tudok még mi vár ránk, de azt már most látom, hogy én ezt nem fogom a végtelenségig csinálni. Az elmúlt két év sem volt fáklyás menet, ennek a többszörösét nem kívánom így leélni. Hiszek benne és ismerem magunkat annyira, hogy egy szívben fogant gyereket is ugyanúgy fogunk szeretni, mintha a sajátunk lenne. Ez is milyen hülye szó..."sajátunk"...hisz akit örökbefogadunk majd, ő is az lesz...de még mennyire! Persze egyelőre ne rohanjunk ennyire előre, drukkolok Neked a csütörtöki konzultációhoz, hogy sikerüljön sok infót és vizsgálatot kiszedni a dokiból, aztán hajrá, gőzerővel a 3. lombikra! Sikerülnie kell és kész! :) puszillak!
ReplyDeleteNektek is sikerulni fog ám hamarosan :) puszi
Delete